"Ha el akar veszni, hagyd, hadd csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amennyire csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez. Ne ragaszkodj semmihez, és tiéd a világ."

Erre bukkantam mikor hazaértem a kiadós sétámból. Szükségem volt egy kis friss levegőre, kicsit mintha jobb lenne, nem sokkal. Mondjuk mindenképpen jobb a friss levegőn lenni mint itthon ülni a szobában és egész nap sorozatokat nézni, bár nem mintha nem szeretnék ilyet csinálni néhanapján. Szóval. Szembe jött velem ez az idézet. Úgymond arconcsapott. Kicsit elgondolkoztam rajta. Mi van ha most kivételesen nem arról szól amit a másik csinált, kivételesen mi van ha ez most nekem szól..mi van ha én sétáltam el? Igazából gondoljunk vissza....Első...egyértelműen nem csak szimbólikusan de elsétáltam...muszáj volt.......... nem semmi nem muszáj. Igaz. Azóta nem láttam. Sírni tudnék úgy hiányzik...Második...egyszerre sétáltunk el. Na itt tényleg muszáj volt, mondjuk ha még beszéltem volna. De itt sokkal jobb volt az elválás. Igaz nem tette meg amiről beszéltünk de nem bírok rá haragudni.Aztán harmadik...hát ez bonyolult. Szóval...megbántott amiért megbántottam, aztán elsétáltam, de visszatartott aztán mégis elsétáltam, aztán..aztán ez nem tudom mi volt. Feszengés ó igen, talán ez a legjobb szó. Feszengtünk. Aztán ő elment, énmeg ott maradtam. Képletesen. De lehet h nem képletesen. Mind 1. Ez a történet. Amúgy is, épp lezáróban van a dolog. Nem látod, felejtesz. Remélem...Nem mindent, csak azt az egy pici momentumot kéne, ami zavarja az összhangot azzal, hogy tudjunk úgy beszélni, hogy nem akarok minden egyes pillanatban pofont adni saját magamnak a képzeletek miatt. Hiszen van fontosabb, ő fontosabb.

Eszembejutott még valami. Más valami is elsétált. Egyértelműen képletesen hiszen nem is tudna elsétálni. Ma én sétáltam el mellette. Aztán megrohamoztak az emlékek, tudjátok mikor olyan érzés, hogy rád engednek egy zsák labdát és hirtelen fuldokolni kezdesz alattuk. Nem ez igazából nem történt még meg, de mégis így éreztem magam. Nos, régen is volt, de mivel ezt a nem sétáló valamit jobban szerettem, kicsit nehezebb a dolog. Viszont az a régi valamiből a valaki mai napig előbukkan. Nem véletlen, mint amit fent említett idézet is alátámaszt. pedig azt hittem az első fog fel-fel bukkanni és nem. Durva, hogy amiről azt hiszed örök, egyszercsak eltűnik. Lehet, hogy kereshetném....de lehet h neki kéne.