Eljön az idő amikor újra és újra azt érzed, hogy rossz helyen vagy, ez nem a te utad. Eljön a Holtpont amikor inkább feladnád és azt mondod elegem van ennyi volt, feladom. Olyankor át kell gondolni, vajon megéri feladni? Amiket eddig elértél mindhiába lett volna? Ha ez nem a te utad akkor miért kerültél rá, akkor miért vagy még mindig ott...Érdemes belegondolni, hogy az adott dolog amivel kapcsolatban felakarjátok adni, legyen az egy kapcsolat, egy főiskola, végig kell gondolni, hogy okozott örömet? Még mindig okoz örömet? Voltak siker élmények? Minden rosszul sült el vagy volt jó is? Csak 1-2 indok miatt akarjátok feladni azt a sok keserves munkát ami miatt ott vagytok ahol, azzal akivel, vagy tényleg megéri felhagyni vele? Természetesen egy rosszul működő kapcsolat sokszori javítás után sem fog működni ilyenkor nehéz, de fel kell vele hagyni. A többi esetben viszont nem feltétlen. Amúgy is minden lehetséges, csak idő kell hozzá.

Ehhez van 2 rövid történetem:

Még általános iskolás voltam, nagyon tetszett egy fiú de igazából kicsi voltam még magamnak se vallottam be, erre később jöttem rá, nem hogy még valamelyik barátnőmnek, vagy akárkinek. Nos, nekem ez elmúlt, nem történt semmi és egyszerűen fellángolás volt. A napokban megtudtam, hogy az illető akkor nem...viszont most teljesen oda van értem...

Másik történet, nagyon nagyon szerettem volna egy könyvet, évekig kerestem nem találtam sehol, már eljutottam arra a pontra h megrendelem külföldről angolul és úgy elolvasom. A mai napon viszont egy random könyvesbolt látogatás során mire bukkantam? Arra a bizonyos könyvre amit annyira szerettem volna! Magyarul :) Szóval tényleg elhiszem, hogy minden lehetséges csak idő kell hozzá. Előbb is rájöhettem volna, hiszen itt a Keresztes Ildis sztorim. Többek közt tudjátok.

Ráadásul minden napban van valami pozitív. Ne adjátok el a lelketeket az ördögnek, és ne gondoljatok önpusztító dolgokra nem éri meg. Minden nap hoz jót is rosszat is, mint Jin és Jang. Szintén személyes példám máról. Szörnyű napom volt, nem volt meg a vizsgám, szomorú voltam miatta hiszen készültem rá. Amúgy is napok óta kerülgetett a negativitás, de mindig jött valami pozitív, de azért egy ilyen hír az amúgy is rossz passzban lévő embert kicsit lelombozza. Ezek után mint írtam fent megtaláltam "álmaim könyvét" kiderült, hogy a kedvenc sorozatomból forgatnak még 1 évadot és a sok baráti törődés. Apró dolgoknak tűnnek, de örülünk nekik. Akkor miért ne lenne érdemes élni az apró örömökért? A napi utolsó jó tanácsom: Gondolj bele ami ma bánt, és rosszul érzed magad tőle...számítani fog 1 év múlva is?

A Titok c. könyvről/filmről nemsokára bővebben.

1 hét és végzek a vizsgáimmal, ezek után úújdonságok fognak érkezni. Olyan témában amiket nagyon szeretek és garantálom, hogy nektek is tetszeni fog hiszen ki ne szeretné azokat a tevékenységeket amiket kikapcsolódásképpen használunk?! :D Sejtelmes, tudom sejtelmes, de nemsokára minden kiderül a lényeg a lényeg: kritikaa..mire? Na ez derül ki pontosan 1 hét múlva pénteken :)

Mikor rájött, hogy minden oké. Mikor rájött, hogy egész eddig minden rendben volt, csak a rossz szemüvegen keresztül nézte a történéseket. Kívülről. Mikor minderre rájött, elkezdte értékelni amilye és AKIJE van. Azokat akik tényleg szeretik és szerették. Már átlátott az embereken. Már tudta, ki mit miért csinál. Mert szeretni, és ki merte azt mutatni. Akkor is ha nem tudta biztosan, hogy erre hogy fognak reagálni. Rájött, hogy az élet szép. Aztán arra, hogy minden egyes történés és törés a múlban tanító jellegű volt. Az összestől okosabb lett. Tudta, hogy minden mostmár jobb lesz, hogy nem lesz baj. Rájött, hogy ki hiányzik neki igazán, arra hogy kinek hiányzott igazán. Ki szerette igazán, és kit szabad szeretnie igazán, akkor is mikor tudta, hogy még mindig szeret olyanokat akik nem biztos hogy méltóak rá. De aztán arra is rájött, hogy szeretheti őket, hiszen ettől ő több lesz. Tudta, hogy minden rendben van...és tudta, hogy hazudik magának. Ekkor szabad lett.

"Merd megtenni azt, amit érzel: mondj igent vagy nemet, lépj ki vagy lépj be az ajtón, szakíts, vagy hagyd, hogy szakítsanak - ha kell, darabokra -, tök mindegy, tedd azt, amit érzel. Ha vibrál, hagyd kiteljesedni, ha elalszik, tartsd tiszteletben. Ha bánt, engedd el, ha épít, szeresd, figyelj oda rá, becsüld meg. Ha erősebbé tesz, ha a támaszod, támogasd te is őt. Szeresd, és merj szeretni, kimutatni, átölelni, mások előtt felvállalni - de leginkább merj önmagad lenni."

(Oravecz Nóra)

Viszont nekem nagyon nem tetszik, hogy minden szét akar hullani körülöttem és mindenki el akar menni, nem akartam soha ekkora változást h mindenki akit szeretek/szerettem egyszercsak eltűnjön. Ha nem tűnt el, rajta van, én pedig kapaszkodom beléjük...de lehet nem kéne. Ezzel viszont az a baj, hogy nekem fáj, nem neki.

Ismered az eljárást,Eva. El akar távolítani magától, mert azt hiszi, hogy te is cserbenhagyod majd, mint mindenki más.
-Én pedig bebizonyítom, hogy igaza van.-Magamra ismertem Cary leírásában. Elfutottam, amikor komolyra fordultak a dolgok,mert biztos voltam benne, hogy csak is rossz vége lehet. Csak azzal tarthattam meg az irányítást, hogy én voltam az, aki elmegy, nem pedig az, akit otthagynak.
                                                                   (Hozzád kötve-Sylvia Day)

Éreztétek már? Ahogy olvastam, magamra ismertem. Magunkra ismertem. Erről nem tudok most többet írni, csak arra kérek mindenkit gondolkozzon el rajta. Gondolkozzon el, hogy megéri e otthagyni és hogy megéri e büszkének lenni. Ha eddig küzdöttél valamiért ami fontos volt számodra, akkor most hirtelen miért adnád fel? Eddig sem volt könnyű nemigaz? Akkor most mit vártál? Hogy könnyű lesz?! Ne áltassuk magunkat. Ami fontos az nehéz. A könnyen jött dolgok könnyen is mennek.

"Ha el akar veszni, hagyd, hadd csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amennyire csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez. Ne ragaszkodj semmihez, és tiéd a világ."

Erre bukkantam mikor hazaértem a kiadós sétámból. Szükségem volt egy kis friss levegőre, kicsit mintha jobb lenne, nem sokkal. Mondjuk mindenképpen jobb a friss levegőn lenni mint itthon ülni a szobában és egész nap sorozatokat nézni, bár nem mintha nem szeretnék ilyet csinálni néhanapján. Szóval. Szembe jött velem ez az idézet. Úgymond arconcsapott. Kicsit elgondolkoztam rajta. Mi van ha most kivételesen nem arról szól amit a másik csinált, kivételesen mi van ha ez most nekem szól..mi van ha én sétáltam el? Igazából gondoljunk vissza....Első...egyértelműen nem csak szimbólikusan de elsétáltam...muszáj volt.......... nem semmi nem muszáj. Igaz. Azóta nem láttam. Sírni tudnék úgy hiányzik...Második...egyszerre sétáltunk el. Na itt tényleg muszáj volt, mondjuk ha még beszéltem volna. De itt sokkal jobb volt az elválás. Igaz nem tette meg amiről beszéltünk de nem bírok rá haragudni.Aztán harmadik...hát ez bonyolult. Szóval...megbántott amiért megbántottam, aztán elsétáltam, de visszatartott aztán mégis elsétáltam, aztán..aztán ez nem tudom mi volt. Feszengés ó igen, talán ez a legjobb szó. Feszengtünk. Aztán ő elment, énmeg ott maradtam. Képletesen. De lehet h nem képletesen. Mind 1. Ez a történet. Amúgy is, épp lezáróban van a dolog. Nem látod, felejtesz. Remélem...Nem mindent, csak azt az egy pici momentumot kéne, ami zavarja az összhangot azzal, hogy tudjunk úgy beszélni, hogy nem akarok minden egyes pillanatban pofont adni saját magamnak a képzeletek miatt. Hiszen van fontosabb, ő fontosabb.

Eszembejutott még valami. Más valami is elsétált. Egyértelműen képletesen hiszen nem is tudna elsétálni. Ma én sétáltam el mellette. Aztán megrohamoztak az emlékek, tudjátok mikor olyan érzés, hogy rád engednek egy zsák labdát és hirtelen fuldokolni kezdesz alattuk. Nem ez igazából nem történt még meg, de mégis így éreztem magam. Nos, régen is volt, de mivel ezt a nem sétáló valamit jobban szerettem, kicsit nehezebb a dolog. Viszont az a régi valamiből a valaki mai napig előbukkan. Nem véletlen, mint amit fent említett idézet is alátámaszt. pedig azt hittem az első fog fel-fel bukkanni és nem. Durva, hogy amiről azt hiszed örök, egyszercsak eltűnik. Lehet, hogy kereshetném....de lehet h neki kéne.

Azt akartam, hogy lássam, azt akartam hogy halljam..mit? Amit hallani akartam...és mi lett? Hallottam és láttam. Aztán most mi van? Rájöttem, hogy elcsesztem.Csúnya lesz: kibaszottul elcsesztem. Miért csak most jövök rá?!

Most jövök rá, hogy ennél egyértelműbb nem lehetett volna, és most nem tudok csinálni egyenlőre semmit. Hányingerem van...talán szimplán, de lehet magamtól. Igen, azt hiszem magamtól. Ez kétfelől is érthető. Azért mert nem láttam ami volt és azért mert azt akartam látni ami volt. Majd egyszer szépen lassan beleőrülök és akkor már nem érzem úgy, hogy nem bírom tovább. Akkor nem fáj. Akkor nem érzek semmit.

Köszönöm a jeleket, mégjobban értek mindent és mégjobban....Lehet könyvet kéne írnom.

Ki gondolta volna, hogy 4 év ilyen hamar elrepült?! ..és elrepült, vége. Sikeres érettségi vizsga, bankett, ünneplés, utolsó "igyunk együtt" osztálybuli és vége. Persze, majd biztos fogunk még találkozni, és persze majd lesznek még ilyen bulik, de más lesz. Volt osztálytársak, és volt diákok vagyunk a suliban. A végén már vártam, ki ne várná h vége legyen? Aztán eljött az utolsó hét és mégsem akartam. Mégsem akartam elmenni, hiszen annyi embert ismer meg az ember ezek az évek alatt akikhez nekiáll kötődni. Kötődik az osztálytársaihoz, az évfolyamtársaihoz és akármennyien le is tagadják kötődnek a tanáraikhoz. Már aki olyan...ugyebár :)

Akkor nézzünk vissza kicsit. Első év: beilleszkedéses korszak. Hamar ment, ennek örülök is. Az első évem még úgy telt el, hogy nem én nem akarok itt lenni, túl sok próba és túlságosan magamban kerestem mindazt amire ha odafigyeltem volna, az első évemtől kezdve minden olyan lenne mint most. El voltam rejtőzködve. Igen, ezt senki nem látta. Kitérhetnék valakire aki miatt kezdtem kitörni, de az megint más téma most maradjunk itt picit. Második év: 10...jó szám. Még mindig nem az igazi, olyan október,november fele viszont történt valami. Máshogy láttam a dolgokat...és másokat. Sokkal jobb volt, szerettem bejárni, szórakoztunk, nem mondom h nem volt nehéz, dehogy nem, hát ebben az évben küzdöttem a legtöbbet a csodálatos matematika és fizika rejtelmeivel...de megoldottam..mint mindent, amitől szerencsésnek mondhatom magam. Harmadik év: még el sem kezdtem írni, már mosolyognom kell. Azt tudni kell, hogy az utolsó két év volt a legjobb,legszebb blabla közhelyek, de tényleg. 11-ben végre minden a helyén volt. Az első félévben még hagytam magam a szokásos lelombozó dolgoknak: megbántani,kihasználni,sodródni...aztán úgy döntöttem végleg felnövök. És felnőttem...mihez? A feladatokhoz az előttem álló dolgokhoz. Szerettem és szerettek...és tényleg nagyon szerettem. Nem egyes szám és nem is múlt. Aztán a végső, a negyedik év: nyáron megtudott infók miatt kicsit féltem, kicsit nem vártam, de közben még is hiszen tele új dolgokkal. Szalagavató...mi volt ott :D Ballagás...szerenád, mind új dolgok (ballagás persze csak középiskolás szinten új). Összetartó programok osztályszinten, és sorolhatnám. Kiderült egy csomó minden, kiderült hogy amit láttam az igaz, amit hittem az igaz, amit szerettem volna igaz, csak néha máz mögé van bújtatva. Mindenki fél attól, hogy megbántják ha látják, hogy ki is valójában. Láttam, láttam, láttam. Nem véletlen a hármas szóhasználat. 3 volt. Amikor azt gondolod h lehetetlen, lehetséges lesz. Sokan nem fogják érteni miről beszélek, de aki belelát tudja. Egy valakiről legalábbis biztosan tudom h tudni fogja miről beszélek ha olvassa.

Mikor szeretnél valamit, mikor szeretnél...és mikor rájössz, teszel érte és tesztek érte és sikerül. Aztán nem hiszed el. Pedig igaz és ott van. Nos, ha szeretném, hogy azok a valakik rájöjjenek hogy kiről van szó akkor kéne pár kulcsszó? Biztos, hogy akarom? Ha tényleg igaz, elég volt ennyit mondanom és tudják majd. 1x mondtam, rengetegszer mutattam, vagy épp nem mert...indokot nemtudok, emberi természet...ismerős? Szeretsz valakit aki mellett elmentél úgy hogy rá se néztél majd másnap megölelted de 1x csak megint úgy érezted hé fogd vissza magad? Heló a világomban :)

MUTASD MEG, HOGYAN - Napi útravaló Yehuda Bergtől

Ha valaki kellemetlenséget okoz nekünk, általában nem érünk el azzal semmit, ha hasonlóképp reagálunk. Az egyik legjobb módja annak, hogy elindítsunk egy pozitív változást másokban, ha példát mutatunk, hogyan kellene viselkedniük és mi az, amit mi szeretnénk látni tőlük.

Ne várd, hogy kedvesek legyenek veled mások. Mutasd meg előbb te, hogyan kell ezt csinálni.

Valljuk be, mindenkinek az első reakciója egy morcos nézésre egy ugyan olyan nézés, vagy egy elmegyek melletted sztorira legközelebb te is úgy reagálsz, de tényleg belegondolsz...minek, és miért várod, hogy legközelebb mosoly legyen a morcosság helyett, ha viszonoztad azt, hogy "csúnyán" nézel rá? :)